Dráva vízitúra, Dráva kenutúra
Dráva kenutúra, Dráva vízitúra 2025:
Várunk 1-2-3-4-5-napos vezetett vízitúráinkon a Dráván is áprilistól egészen október végéig!
Gemenc fenséges, de Gemenc mellett vannak hazánknak csodálatos vizei, és az egyik legpompásabb a Dráva.
Az Olaszországban eredő (igen, hiszen Dél-Tirolt 1920-ban Olaszországnak adták) Dráva egy hiperkülönleges folyam, Magyarország jelentős vízhozamú folyói közül messze-messze a legtisztább és a "nagyok" között a legvadregényesebb. A vasfüggöny miatt a magyar szakaszon jórészt érintetlen Dráván is várjuk kultúrlény túrázóinkat, a jófej családokat, a sportos nagyszülőket, akik hozzák az unokákat. 1-, 2-, 3-napos túrát több szakaszon ajánlunk a Dráván, van olyan túránk, ahol a Dráva menti mellékágakban "kavircálunk", ez a kenutúránk például egyenes mesés, ráadásul itt a gyengébb sodrás miatt meg tudunk tanítani kenuzni. Van olyan túránk, ahol a táv lájtos, a betanulási 2-3 km után alig 7 kilométerecske, tehát a túra cakkumpakk csak egy "tizes" (tehát 10 km). Van olyan túránk, amely 19 km, és vannak a hosszabb Dráva túrák, ilyen az Őrtilos-Vízvár, amely már több is mint egy maraton, hiszen 45 km, a Vízvár-Barcs szakasz pedig 38 km. Hívjál, egyeztessünk és segítünk szakaszt választani.
A Dráva és az engedélyezési rendszer
- Ne foglalkozz vele! Mindent elintézünk. Természetesen mi beszerezzük az engedélyt, nektek egy dolgotok van, hoznotok kell (érvényes) személyit vagy útlevelet. Ennyi. Aztán itt még 10 mp. alatt alá kell írnod a "papírokat". Neked/nektek csak jelentkezni kell valamelyik turnusba. A résztvevők létszáma korlátozott. Az együtt túrázók száma maximum 35 fő. A jelentkezéseket a befizetések sorrendjében fogadjuk.
Dráva vízitúrás időpontok
A raba-vizitura.hu oldalon megtalálod az előre meghirdetett Dráva vízitúrák időpontjait, ill. (ha ott nem találsz, találtok kedvetekre valót) akkor azoktól eltérő időpontokra bármely Dráva szakaszra megszervezzük a drávai kenuzásotokat!
Legyen az iskolai osztálykirándulás, céges csapatépítő vízitúra, kulturált családok, baráti társaságok drávai evezése. Ti mindent kaptok, csak jönni kell, ill. ha még kenuzásice nem rutinos a kis csapat, akkor van olyan túránk, ahol a drávai mellékágakban, öblösödésekben, védett helyeken kenuzásoktatással, BETANÍTÁSSAL kezdünk, egyszóval biztonságban lehetsz velünk a Dráván is. Ha van egy, a túrátokra kiszemelt időpont vagy időtartam, akkor útvonalat is választhatsz:
- Veliki Bukovec (Bukócszentpéter) - Őrtilos (19 km, az idő 99.99%-ában Horvátországban)
- Őrtilos – Vízvár (45 km, a túra időtartama 90%-ában Horvátország területén, de Magyarországon startolva és ha pár méterre is a határtól, de már Magyarországon kötve ki)
- Vízvár– Vízvár (5-8-11 km, a betanulást is lehetővé tevő vízitúra a Dráva menti mellékágakban egészen különleges élmény, CSAK NÁLUNK, a kenutúra nagy részében horvát területen)
- Vízvár - Vízvár - Heresznye (5-8-11+ 7 km) Ha szuperül megy a mellékági túra és rá lehet merészkedni a Drávára, vagy a mellékágakban kevés a víz, akkor levágtatunk Heresznyéig a részben horvát területen zajló kenutúrán.
- Vízvár – Barcs (38 km, részben Horvátországban, részben Magyarországon)
- Barcs – Szentborbás (19 km, néha itt, néha ott...a két ország között)
- Vejti – Drávaszabolcs (19 km Pécshez közel, részben horvát területen haladva)
Hívj, + 36209342760, minden kérdésre szívesen válaszolunk, továbbá a Dráva vízitúra tervezett időpontja függvényében mondjuk (és term. e-mailben át is küldjük) a túradíj összegét. "Irányár jelleggel", csak, hogy megnyugtassunk, hogy a túradíjak nem magasak), kattints az alábbi linkre! Látni fogod nagyságrendileg a túradíjakat, amelyhez képest a konkrét időpont és létszám függvényében az eltérés minimális lehet (1000-2000 Ft/fő/nap), ha egyáltalán van/lesz eltérés!
Jelentkezés a Dráva vízitúrára:
Kérünk szépen egy hívást! +36209342760
Egyeztessünk (időpont, létszám, időtartam, közlekedés, szállás- és étkezés, vízitúrás gyakorlat, a résztvevők....).
Kérjük az általános szerződési és részvételi feltételek, és a "mit kell hozni" részek gondos és alapos elolvasását, majd ezek elfogadása esetén a jelentkezési lap átküldését a raba_vizitura@yahoo.com e-mail címre.
Visszaigazolást küldünk és a visszaigazolást követően (tehát kizárólag az írásos vísszaigazolás után) kérjük a túradíj utalását.
(MediaComm Kft., 12001008-00106900-00100007). A banki utalás során a banki közlemény
rovatba kérjük a vízitúrára jelentkező számlázási címét irányítószámmal, a kenutúra időpontját (hónap, kezdőnap és utolsó nap) és helyét beírni. Ez fontos! Nagyon nem jó, ha - mondjuk - a Mura helyett a Rábán, vagy a Rába helyett a Dráván stb. várunk. Egy fiktív címmel egy példa erejéig mutatjuk is a közlemény rovat helyes kitöltését:
Pl. 2112 Veresegyház, Petőfi u. 4. 2025. április 26. Dráva vízitúra