Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


1-napos csapatépítő gemenc vízitúrára von. ajánlat

20190609_065544_resized.jpgGemenci csapatépítő vízitúrára vonatkozó ajánlat
 

 

 

 

 

Miért velünk? 
Gemencen még SOHA nem láttuk - pedig egymás mellett szállunk be - hogy nemes versenytársunk VALAHA megtanította volna normálisan a kenuzást. Ami - ráadásul csak a parton, és csak elméletben, és két perc (!) alatt - ezen a címen zajlik, azt keserű iróniával hívhatnák viccnek, de abszurd hazardírozás emberek életével.

Mi tudunk tanítani. Túravezetőink kenuzástanítást, olyan túravezetőtől tanultak, aki 20 éven tanított a felsőoktatásban, tréner és oktatásszakmai továbbképzéseket tart. 

 

gemenc-kenuzas-gemenci-evezes.jpgAlaposan megtanítjuk meg a kenu irányítását. Velünk nem frusztráció a vízitúra, mert a kenu nem arra megy, mint amerre akarod. 
Velünk megspórolod a tehetetlenség nyomasztó érzését, velünk nem szenvedni jössz.

 

 

2019. június 9-én versenytársunk túravezetője elvesztette (!) a túrázóit, hiszen életében először evezett be mélyen az erdőbe a fák közé. 
Nálunk a túravezető nem egy pólóban evez, ugyanis mentőmellény nélkül LEHETETLEN menteni. Próbálj meg egy uszodában nem egy 70 kilós embert, hanem egy 5 (!) kilós súlyt úgy a víz fölé emelni, hogy csak lábtempóval úszol. Soroljuk? Nálunk van játékokba csomagolt szakmai ismeretterjesztés a vízitúráról.....

 


 

 

A csapatépítő vízitúra útvonalát a vízállás befolyásolja 

v90525-112432_moment-3-_moment.jpgGemenc mindig szépséges. Magas vízállás idején pedig - bocsánat az elfogultságért - a világ egyik legszebb vízitúra-terepe. Hozzá csak a Szigetköz, a Tisza-tó, az Öreg-Túr, a Bodrogzug, a Rába, a Hernád stb. ....:)) fogható. A zöldár idején Gemenc hihetetlen lehetőség egy, a bodrogzugi ártér vízitúráit idéző, ugyanakkor sok szempontból párját ritkító lapátolásra, vagyis, egy überszuper ártéri evezésre. 

Gemenc-térségében sok szempontból Szigetköz-kaliberű öröm vár ránk. Gemenc Magyarország legnagyobb ártéri erdeje. Muszáj látni. Ehhez hasonló vízi világot túl sok helyen nem láthatunk. Amikor a Duna Gemenc környékén elönti az árteret, akkor nem csak a holt-ágakon, hanem bent az erdőben is barangolunk kenukkal. És Gemencre érdemes alacsonyabb vízállás mellett is jönni. Ugyanis tavasztól októberig mindig, elméletileg minden nap evezhetünk csodás fattyú- és holt-ágakon. 

 

gemenc-kenutura-gemenc-vizitura.jpgVagyis. Gemencen mindig az erdőben lapátolunk, de magas vízállás idején nem partok és a parti erdők között, hanem "bent" a fák között is kacskaringózunk. Gemenc ugyanakkor enélkül is agyament. Mi úgy fogjuk fel, hogy amikor "bent" a fák között is megyünk, az egyfajta extra bónusz a torta habján. 

 

 

 

 

 

1-napos csapatépítő vízitúra Gemencnél: csodakenuzás a Vén- és Cserta-Duna vidékén

_mg_1140.jpgKérjük, hogy jóval a csapatépítő vízitúra előtt mindenki alaposan és többször is nézze át a "Mit kell hozni a vízitúrára menüpontot").

Aztán eljön a várva várt túra napja.

Találkozás az ügyfél képviselőjével egyeztetett (magyarán az Önök által igényelt) időpontban, például 9 óra 59-kor az e-mailben is egyeztetett helyen, ahol gyors üdvözlés után el lehet menni mosdóba. 

 

 

Következik a kenuzás majdnem legszebb része a kenupakolás, majd a felszerelés kiosztása és a kenuzással most ismerkedőket kenus 'ördögökké' varázsoljuk. 

 

Amíg minden legénység megtanulja a kormányzást, ill. a hajó irányítását, a tapasztalt kenusok bemelegítenek, ill. a biztonság kedvéért a rutinos profikat is megnézzük, hogy esetleg tudunk-e adni jó tanácsot.

 

Amivel csak lehet, fokozzuk a biztonságot.


dsc0944555.jpgA kenuzás megtanulását követően bepakolás és ismételt wc után "leltározunk", hogy semmi ne maradjon a parton / kocsi(k)ban / buszban.

 

 

 

 

 

Azonnal show time, a spéci Gemenc-hangulat, a Felső-Tiszára hajazó galériaerdők, és - magasabb vízállás idején - fák között kanyargásos evezés vár a munkatársakra.

Ha a csapatépítés majdnem szervezetfejlesztési intervenció, akkor az együtt ritkán ebédelő kollégák kerülnek egy hajóba... és a játékos versenyek (amik nem fizikai, hanem szellemi versenyek, pl. minden kenu megtippeli egy "átlagos" hód által kidöntött fák számát, a hazai rétisas állomány nagyságát, stb.) során rájönnek a munkatársak, hogy az Irén nem is mufurc, hanem egy tündér (vagy szinte), hogy a Kálmán határozottan barátságos, okos és segítőkész (de legalább az is tud lenni.)

 


20190609_142859_resized_1.jpgAttól függően, hogy mennyit örömködünk a fák között, 10-14 km-t teszünk meg az eszementen békés - ha csendben evezünk, és korán lejönnek inni - a szarvasos, vaddisznós, őzes, fekete gólyás és rétisasos Vén- és Cserta-Dunák térségében. Meg fog szakadni a kollégák szíve, de a tempó és a megállások függvényében 3.5-4-5 óra múlva leérünk az indulási pontra, amelynek közvetlen közelében parkoltak a nap során ingyen a kocsik vagy busz, ha busszal jött / jön a csapat. 

 

Természetesen Baján vagy Baja környékén a csapat ott vesz ki magának szállást, ahol tetszik és jólesik.

 

A gemenci csapatépítő vízitúra díja:

  • 199.000 Ft + áfa (16-22 fős, max. 22 fős csapat esetén)

Jelentkezés a gemenci csapatépítő vízitúrára 
Jelentkezés a gemenci vízitúrára a www.gemenc-vizitura.hu honlapon olvasható tudnivalók, a szerződési és részvételi feltételek, a "mit kell hozni a túrára" menüpont, a gyakorik kérdésekre adott válaszok elolvasását követően (kérjük a T. kollégákkal is elolvastatni), az innen letölthető jelentkezesi-lap-gemenc.doc kitöltés után visszaküldésével (e-mail: gemencvizitura@yahoo.com). 

Fontos! A jelentkezési lapra adatvédelmi okokból elég a résztvevők keresztneveit (pl. Mihály) beírni. és a telefonszám, e-mail mezőket kérjük NEM kitölteni. 

 

A kenutúra díjának utalása: 

A jelentkezést követően előlegbekérőt küldünk, és kérjük a csapatépítő vízitúra díjának (át)utalását. Az előlegszámlát a díj beérkezésekor állítjuk ki, majd a teljesítést követően küldjük a (nullás) végszámlát.